A nem létező Népfenséghez korábban irt gondolatokat nem áll módomban revideálni, csupán egy sokkal valószínűbb létezőt a népségemet szólítom.  A világ összes fertályát bejárhatjuk soha senki sehol nem fog találkozni a Népfenséggel azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyen nincs. A nép ugyanis mindenhol a társadalmak többsége, és mint ilyen nem más, mint átlag és közép arány. Szellemi, érzelmi és morális képességeit, valamint társadalmi státuszát tekintve egyaránt. Ha valaki tehát valamilyen extatikus azonosulási kényszertől vezérelve a népfenség önérzetes tagjának véli magát az egyszerűen csak hülye.  A szerencse a dologban az, hogy sokkal kevesebben vannak, mint ahogy azt Kerényi úr és a többi demagóg, rafinált ripacs képzeli.  Mint azonban a társadalmi állapotábra mutatja attól, hogy kisebbségben vannak, még lehetnek kellően destruktívak, miáltal hiba volna a csoportbaromságok és a tehetséges uszítók társadalmi hatását alábecsülni.

A cím, tehát egyáltalán nem túlzás mert tényleg a való világ, a létezés minősége lesz a tét a közelgő választásokon. Annak ellenére, hogy a magyar szürke, sőt színes állomány valóban létezik és nem elrejtve, mert nagyszerű tudósaink gondolkodóink vannak, mégis súlyos kritikával kell illetni őket.  A legokosabb emberek így az értelmiség színe java is gondol néha butaságot és beszélnek szamárságokat. Számomra a szimpátia feltétele az empátia valamiért mégsem volt rokonszenves Havas Henriknek Orbán Viktor gyermekkori vágyai iránt tanúsított mély empátiája. Vajon ez a beleérző képesség a gyakran korgó gyomrú ma élő magyar gyerekek felé is ilyen intenzív? Nyilván azt mondaná, hogy ez populizmus. Én pedig vállalnám, mert attól, hogy egy vélemény népszerű még nem feltétlen álságos, mint egyesek szolgalelkű lojalitása a hatalom képviselőivel.   Szándékosan vagy sem, mégis akarva akaratlan a mostani rezsimmel kollaborálnak, amikor a jelenlegi főakarnok választási győzelméről fuvoláznak az által, hogy a lehető legtragikusabb önbeteljesítő jóslathoz nyújtanak ékesszólón verbális segítséget.  Mély tisztelettel tekintek a nagyon okos Tamás Gáspár Miklósra, ám még inkább azokra, kik pesszimizmusát elutasítva a jelenlegi ellenzék győzelmében hisznek. Ez egy rendkívül fontos dolog, mert akik nem hisznek őszintén a kreatív összefogásában és győzelemben azok egy rafkós gátlástalan rezsimmel szemben csak vesztesek lehetnek. Fontos alapfeltétel tehát, de édeskevés a győzelemhez. Szurkolni a mérkőzéseken, fogadni pedig a lóversenyen kell, de ellenzékinek lenni nem csupán ennyi, hanem menni és tenni is kell. Már a közbeszédbe is átment értelmiségi duma hogy a vezérnek a másik oldalon nincs alternatívája.Innen üzenem, hogy van alternatíva több is. Van jó, van jobb és kevésbé jó. Mindegyik sokkal jobb a jelenleginél.  Egyre többen szeretnék a változást, de ne mernek tenni, menni és őszintén szólni. Bizony sokan félnek, de félve remélnek. Nem feltétlenül gyáva emberek, hisz felül írhatja e bármely társadalmi tisztesség a családunk, szeretteink létezésének biztonságát? Szerintem a helyes válasz adja magát és úgy hangzik, hogy nem. A saját sorsával megélhetésével mindenki úgy játszik, és annyit kockáztat, amennyit akar és mer, de másokéval, szeretteiével ezt nincs joga megtenni.  Hiba volna többet elvárni tőlük, minthogy tegyék azt, amit a saját és szeretteik létbiztonságának kockáztatása nélkül megtehetnek. Fontos azonban belegondolkodni, erre másokat is késztetni, hogy meddig akarunk még félni? Normális dolog é egy demokráciát-szabadságszeretetet valló szabadságharcos népnek saját hazájában, saját szolgáitól félni? A válasz nem! Igaz e ma is, hogy Nyíltan dönt, ki ezer éve, magával kötve, mit a kéve, sunyít vagy parancsot követ? A válasz igen!

A kisstílű félelmek hitványak, a valódi félelmek hatása, pedig ha hagyjuk, ránk telepedni tragikusak lehetnek. Ezen félelmek tégláiból a hazugság, közöny és gyávaság habarcsával építtetett börtönfalat körénk az agresszív, pökhendi zsarnoki hatalom. A zsarnok-gyíkok ideje régen lejárt ám tojásai igen ellenállóak. Bármikor, bárhol kikelhetnek, ha megfelelő a társadalmi klíma. Valahogy így!

  Ezer esztendő távolából,

 Hátán kis batyuval kilábol

 A népességből, a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,

Holott a sírt, hol nyugszik atyja

 Kellene megbotoznia.

Szép dolog a szerelem

Az állítás valódiságához nem fér kétség, csupán a szerelem tárgyának megválasztása jelenthet nem kevés egyéni vagy össznépi rizikó faktort, amire visszatérek. Szóval szép dolog a szerelem és nem csak szép, de hasznos is, ha kölcsönös, mert lelki hasznunk van belőle. Normális esetben az emberek többsége egy másik nemű emberbe szokott belezúgni. Szerelmesei lehetünk egy szép gondolatnak, életcélnak, hivatásnak is. Mivel a szerelem, mint férfiaknak a szép és okos hölgyek társasága egyfajta érzelmi vitamin, amely felajz és nagyszerű dolgokra, teljesítményre is késztethet bennünket. A közhiedelemmel ellentétben, aki szerelmes nem feltétlenül hülye, ha önmaga és a többség számára helyesen választja meg szerelmének tárgyát. Abban az esetben viszont, ha a vágy titokzatos tárgya a hatalom, akkor kétségtelenül igaz a mondás, hogy a szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Nem elsősorban a hatalom szerelmeseit, sokkal inkább kiken hatalmukat gyakorolják, azaz népfenség híján egy egész népességet, egy egész országot döntenek nyomorba. Az egy másik kérdés, hogy előbb utóbb szembeköpi és rájuk szakad az igazság.

Korgó gyomrú magyar paraszt, hát mi vagyok én neked? Kérdezik és mondják pökhendien.

Vannak ex és vannak sex miniszterelnökök. Ez utóbbiak szerelmének tárgya nem más, mint önmaguk és a hatalom. Igazából erotomániás beteg emberek, akik folyamatosan közösülni kívánnak a hatalommal és csak akkor van orgazmusuk, ha minden hatalmat magukévá tettek. A összes szexuális aberráció közül ez a legkárosabb és kórosabb.  Nem bántani, hanem gyógyítani kell őket ám erre rossz színtér a parlament. Sokkal megfelelőbb gyógyító közeg egy elme osztály és egy tisztességes szakmailag korrekt munkaterápiás közösség. Nem csak nekik, hanem tisztelt népség nekünk is gyógyulni kell. Ha tényleg jobb világot szeretnénk nekünk és gyermekeinknek ki kell gyógyulnunk a kishitűségből, a nemzeti nagyzási hóbortjainkból, előítéleteinkből, passzivitásból, szolidaritás hiányából, és ami a legfontosabb a népnemzetinek számító külső és belső ellenségkeresésből. Tisztelt jobboldali, baloldali, ilyen közép, olyan közép, konzervatív, liberális népség ne hagyjuk, hogy mesterkélt politikai definíciók befolyásolják józan ítélőképességünket, emberi magatartásunkat. Mint a szerelem a hűség is szép dolog, de csak ha emberi értékekhez vagyunk hűek és nem azokhoz, kik ígérik, majd elárulják őket. Bűnösök közt cinkos, aki néma. Cinkosok országában, egy hazug, tisztességtelen világban senki sincs biztonságban.

Kedves kenetteljes népfenség, népkentség és főként népesség ne áltassuk magunkat!

 Nincs kétségem afelől, hogy mi magyarok tehetséges népség vagyunk, ám a hatalomhoz és a helyes döntésekhez, választásokhoz való viszonyulásainkban ez idáig rendkívül infantilisek. Tesszük ezt, csupán azért mert nem látunk, vagy nem akarunk látni a függönyök mögé. Ez részint a mi hibánk, mert nem tépjük le, más részt nem csoda, hisz a Berlini és Kínai Nagy faltól galádabb vasfüggönyt húzott a saját népe és Őnagysága közé a jelenlegi Kór Bán alias Genosse Orbán.  Föl kell nőni és most!

Nem lassan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, hanem, azonnal mert nyakunkon vannak a választások, és mert nyakunkon marad egy debil átoksúly is, ami agyon nyom mindent, ami szép szabad és emberi. A politikát, hatalmat utálni, szidni gyermekded pótcselekvés. A hatalom egyetlen helyes értelmezése, hatni az alomra és nem csak a mi kutyánk kölykének, hanem az egész társadalomra. A politikát nem utálni kell, hanem emberarcúvá tennie magának a fölnőtt társadalomnak hisz ez a fölnőttség a civil kurázsi lényege. Nagyképűen Homo Sapiensnek nevezzük magunkat, akkor hát nőjünk már fel és virítsunk valamit a felelős, bölcs emberi magatartásból.

Nem csupán társas lények vagyunk, mint a farkasok, hanem tetszik vagy sem társadalmi lények is. A társadalom minőségét csak nekünk közösen lehet és kell megteremteni, mivel csak ez képes életünk minőségét garantálni. Korholhatjuk az értelmiséget, szidhatjuk a mindenkori vezetőinket, a legnagyobb számlát a népnek önmaga felé kell benyújtani, és bizony, ha nem történik hatalmi változás, hát fizetni fogunk, mint a katonatiszt valamennyien. Az ámításra önbecsapásra hajlamos emberek csak azt hiszik el amit hinni szeretnének ezért mindig hazug bűnbakképző populista vezérekre szavaznak. Egyszer s mindenkorra szakítsunk e hitvány magatartással, mert minden társadalomnak olyan vezetői voltak, vannak,és lesznek, amilyet kiérdemel. Érdemeljünk ki jobbakat és ne csak bízzunk, de tegyünk is érte, hogy így legyen!

Miért is? Tán mert megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!

Hajrá Fölnőtt Magyarország!  Hajrá Magyarok!

Szabad Farkas

Nem tudni pontosan, hogy ki tette, mikor és hol, de egyszer az emberiség létezésének hajnalán fellobbant az első tűz, melyet nem a villám, vulkán vagy öngyulladás keltett, hanem maga az ember. Valószínűleg a tűzgyújtás módszere és eszköze volt az addigi legnagyobb jelentőségű találmány. Az óta megszámlálhatatlan mennyiségű zseniális találmányt és felfedezést produkált az emberi civilizáció melyek többsége nem jöhetett volna létre a tűzgyújtás tudománya nélkül. Sokan gondolkodtak azon, és vitatkoznak is egymással, hogy az emberi elme mely találmányai a leghasznosabbak, vagy melyek gyorsították fel leginkább az emberi civilizáció fejlődésének ütemét. A tűzcsiholás prioritásában általában nagyfokú konszenzus van, de igen sokan voksolnak a kerékre, gőzgépre, nyomtatásra, vagy éppen az elektromosság és a maghasadás törvényeinek felfedezésére. Nyilvánvaló hogy a fentiek és mellettük a szinte megszámlálhatatlanul sok találmány jelentőségét nem volna helyes elvitatni. Nagyon kevesen gondolnak azonban egy a tudatos tűzhasználattal minimum egyenértékű találmányra, ami azzal gyakorlatilag egyidős és éppen annyira az adaptáció és a fejlődés feltételeként értékelhető.

Képzeljük el amint valamikor réges régen eleink ott ültek az általuk gyújtott tábortűz körül a saját és tán egymás pecsenyéjét is sütögetve. Miközben melegszenek és puhítják a húst, arról beszélgetnek, hogy milyen jó a tűz védelme a ragadozókkal és a hideggel szemben. Beszélgetés közben a tűz fényénél időnként egymás arcába néznek és tárgyakat, élelmet, sőt gondolatokat is cserélnek. Aktuális nehézségekről, örömökről és valószínűleg az emberi természetből adódó problémákról is. A tűz fényénél azonban egymás tekintetét megpillantva, nem mindig szépet és jót érzékeltek. Az elbirtoklás, a megszerzés vágya, a megtévesztés és önzés, mint túlélési ösztön valamint kényszer akkoriban sem volt az emberektől idegen. Valakiben egészen biztos, de még valószínűbb tehát, hogy sokakban okkal felmerült egy nagyon fontos kérdés. A tűz megvéd ugyan a hidegtől és a ragadozóktól, de egymástól a többi ember és a saját magunk önzésétől, kapzsiságától, hitványságától mi védhet meg bennünket? Erre a kérdésre adott adekvát válaszként születhetett meg, és indulhatott el egy olyan magatartásbeli szabályrendszer megalkotása melyet jó ideje morálnak, tisztességnek, etikának vagy különböző szakmákként hivatásokként cizellálva manapság etikai kódexnek nevezünk.  Eleink, vélhetően nem azért, mert a miénktől szebb lelkük volt, hanem praktikus okból az egyéni és a közösség biztonsága érdekében nem tehettek mást, mint feltalálták a tisztességet. Egyetértésre jutottak számtalan kérdésben, hogy mi az, amit szabad, mit nem, és mit kötelező megtenni egyik embernek a másikkal adott helyzetekben. A vallásos emberektől ezt kéri számon a Jóisten, az ateistától pedig a lelkiismeret, ha csak nem pszichopata az illető. Egy olyan felfedezésről, találmányról van szó, melynek jelentőségét nem lehet eltúlozni. Ennek teljes hiányában ugyanis, az emberi civilizáció a zéró és mínusz összegű játszmák eredményeként felemésztve önmagát, életterét és a bioszférát már rég a semmibe hullott volna. Ha valaki túlzónak találná és kétségei támadnának e találmány fontosságát illetően, akkor gondoljon bele, hogy vajon milyen találmány menthette volna meg azokat az embereket, akik a két ledobott atombombának, kollektív aljas őrületeknek, világháborúknak, holokausztnak és más népirtásoknak lettek az áldozatai?

Sok méreg ellen létezik ellenméreg, és sok betegség ellen is vannak gyógyszereink, de az aljasság, a félresöpörtek, mellőzöttek nyomora vagy a kétségbe esetten munkát és megélhetést kereső tömegek, szomorú szemű éhes gyermekeik, a mindenből kiábrándult magukra hagyott idősek és hajléktalan emberek kiszolgáltatottsága ellen miféle csuda találmány védhet meg bennünket? Egyetlen egy valódi prevenció és elixír létezik ezek ellen, ami nem más, mint az értelem és a jó szándék közös és egymást kontrolláló működéséből származó ősrégi csudálatos találmány a tisztesség.

Az egyetlen jó befektetés

Sajnos a népi “bölcsességnek” nevezett állítással ellentétben a sánta kutyát könnyebb utolérni, mint a hazug és tolvaj embereket. Manapság csalni, lopni, hazudni, tömegeket félrevezetni sokak szemében a legjobb befektetésnek számít.

Amiben bízhatunk, hogy a hazugokra, tolvajokra előbb utóbb rászakad az igazság. A problémát csupán az jelenti, hogy ha a társadalmi többség az említettek leleplezése, számonkérése helyett a szerencsétlen sánta kutyák kergetésével van elfoglalva. Ennek a társadalmi magatartásnak a következménye, ahogy ezt máris kénytelenek vagyunk érzékelni, hogy előbb szakad ránk a kegyetlen társadalmi valóság és legfeljebb majd csak ez után súlyt le az igazságszolgáltatás a felelősökre. A társadalmak kiskorúságát jelenti annak a felismerésnek a hiánya, hogy egy tisztességtelen világban senki nincs biztonságban. Van bepótolni valója ez ügyben mindenkinek, aki ahomo sapiens címére pályázik, vagy azt megközelíteni kívánja. A tisztességes világot, ugyanis nem elég vágyni, de akarni és tenni kell, méghozzá gondosan és szépen, csak nem olyan lassan, ahogy a csillag megy az égen. A tisztesség ugyanis nem csupán szándék, nem csak lelki szépelgés, nem önsanyargató önzetlenség, hanem állhatatos és jó kedélyű, optimista cselekvés is egyben. Nem a morálnak kultúránként és korszakonként egymástól különböző, de merev, kőbevésett képződményeiről beszélek. A morális gondolkodásról, az etikáról, a tisztesség tudományáról van szó, amely ha kell, naponta megkérdezi önmagától, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Nem kell tehát újra feltalálnunk a tisztességet, mert ezt elődeink már megtették. Önmagunkat kell feltalálnunk, hogy miként tehessünk ennek eleget. Ennek gyakorlását, a tisztességes szándéknak, gesztusoknak és tetteknek kivitelezését nem csupán a másik emberért fontos megtennünk, hanem azért is hogy legyen valami jót is visszakapnunk. Éppen ideje elhatározni, hogy újra meg újra felkutatjuk és rátalálunk erre a történelem viharaiban, vagy éppen az unalmas hétköznapokban gyakran elfeledett vagy félrelökött ősrégi, de zseniális találmányra.

Nem annyira a parlagfű, hanem inkább a többi gyom a legkárosabb társadalmunkra. A leghasznosabb közmunkát a gazság, a gazok kigyomlálását közéletünkből inkább szankcionálja, mintsem támogatja a kormány. Tegyünk rá és tegyük meg mi önként, lelkesen támogatva egymást.

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Szabad Farkas

   “A múlt század tudománya sikeresen szétszedte az embert jöhetne már valaki aki össze is tudja rakni.”               

Karinthy