Gondolatok és üvöltések

Szabad Farkas

Szabad Farkas

ETOSZ ismertető

Etikai Olimpiai Szövetség

2015. január 02. - Szabad Farkas

Tisztelt Polgártársak, Ismerőseim

 

Ha egy mondatban kell megfogalmaznom az ETOSZ ethoszát, akkor az Homérosznak egyik kételyeket támasztó, de fontos gondolatának megigazulása. Eszerint, "sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb."  

Mint a professzionális lúzerségnek, és a tárgyvesztésnek tapasztalati szakértője, továbbá a lelki önvédelem fekete öves nagymestere bízom abban, hogy megtiszteltek az ETOSZ honlapján található vitaindítónak és célmeghatározásnak is szánt gondolatok elolvasásával valamint építő és őszinte kritikáitokkal

FIGYELMEZTETŐ!!!

Azoknak, akiknek  világunk jelenlegi állapota megfelelő a blogon található sorok, gondolatok lelki allergiát, esetleg pszichoszomatikus ödémát vagy bőrkiütést, arcpírt okozhat!

 

ÖNVALLOMÁS

 

Jelenleg mintegy hétmilliárd ember él a földön. Ha őszinte akarok lenni, és miért ne lennék az, akkor a kevés kivételt leszámítva szintén hétmilliárd azok száma kiket nem szeretek. Ennek egyik fő oka, hogy nem ismerem őket, a másik pedig, hogy sem belső etikai, se másféle parancsszóra, ha akarnék, sem tudnék szeretni.

Amit viszont nagyon szeretnék, hogy mind a hétmilliárdan jó szándékkal, becsülettel, szolidaritással és empátiával viszonyuljunk egymáshoz. Az ismeretlent nem szeretni, semmiképp sem azonos az ismeretlent gyűlölni, utálni, megvetni magatartással vagy az emberi civilizáció irányában megnyilvánuló infantilis nemtörődömséggel bűnös közönnyel. Ne érezze tehát senki magát etikailag, érzelmileg, vagy bármi más módon csökkent értékűnek azért, mert csupán néhány tucat, esetleg néhány száz embert tud szeretni, hisz ez nem a szándékainkon, hanem emberi elménk korlátozott szociális kapacitásán múlik. A másokat, a világot való szeretés korlátozottságának tehát egyik oka a percepciós, azaz a környezetünkről alkotott belső leképeződésnek gyenge kapacitása és objektivitásának fogyatékossága. A másik épp annyira fontos tényező a fíliának, szeretetnek célirányossága. Eszerint azokat a dolgokat, lényeket, történéseket szeretjük amelyek jók vagy érzéseink szerint jó nekünk. Az ember esetében első főszereplő a mamma (emlő), amit később asszociatív úton átteszünk a mamára, papára, ételekre, dolgokra és olyan személyekre, kikről véljük, hogy szeretnek minket. Aki szereti a mákvirágot, tehát minket, az rossz ember nem lehet. Aki az ellenségem ellensége és ugyanazt szereti mint én, tehát engem és szeretteimet, az a barátom és viszontszeretem, mert érzelmileg, valamint praktikusan is rentábilis. Igen, igen ez a konformitás, részrehajlás, önbecsapás változó arányú diffúz keverékének egyszerű verbális képlete. A szeretni tudás, tehát, mint minden lélektani fejlődés a jó és rossz tanulásának, beidegződéseinek eredménye.  

Az ismeretlen, mint olyan legyen az személy, tárgy vagy jelenség nem kevés bizonytalansági tényezőt hordoz magában számunkra. Az embernek csakúgy, mint a többi élőlénynek egyik alapvető tudatos és tudattalan törekvése a biztonság megteremtése, átélése. Ezáltal az ismeretlen nem ritkán szorongást vagy egyenest félelmet kelt bennünk. A szorongás és félelem érzését utáljuk, gyűlöljük, és gyakran kivetítjük ennek kiváltójára, a másra, az idegenre. Ez a lélektani magatartás a legfőbb gyökere a gyakori xenofóbia és az etnocentrikus szindróma patológiás jelenségeinek. Van azonban a máshoz egy más és véleményem szerint üdvözítőbb viszonyulás is. Ez a más, pedig nem más, mint a kíváncsiság izgalma és elfogulatlanság erénye, akár ha kell némi óvatossággal is egybeöltve. A másságot tehát nem gyűlölni, nem is ajnározni kell, hanem megérteni, tolerálni és tanulni belőle.

 

KIBÁBOZÓDÁS

   Épp ebben a pillanatban pattantak ki bábjaikból az ETOSZ pillangói, hogy amint az látható a magyar trikolor színeivel berepüljék a világot. Ne gondoljon senki a magyar nemzeti kivagyiságra vagy felsőbbrendűség kollektív komplexusaira, hisz éppen, hogy a nemzeti kiválasztottság ostoba hiedelmei, az oly sok nemzeti identitást jellemző oktalan gőg és felsőbbrendűségi téveszmék ellen tör lándzsát az elfogulatlan értelemnek és jó szándéknak eszközeivel.

Akinek nem tetszenek e pillangók, hát isten áldja, ha viszont igen akkor kritikáival, észrevételeivel segítsen fejleszteni és terjeszteni a tisztesség tudományát. A tisztesség vágya csupán attitűd, ám gyakorlása és az erre való hatékony buzdítás igazán profikhoz és bátrakhoz méltó feladat.

Az anyagi nyereségvágyból kiötlött pilótajátékok vagy piramisok esetében néhányan meggazdagodnak, és sokan rajtavesztenek. Ha hasonló módszerrel terjesztjük az ETOSZ-t nem válik senki villámgyorsan dúsgazdaggá, de földönfutóvá sem, viszont lépésről lépésre, erkölcsileg és más vonatkozásban is valamennyien egyre gazdagabbak lehetünk.

Bábozódjunk ki, hogy ne legyünk a részvétlenség, ostobaság és kapzsiság bábjai.

 

 A megfogalmazott általam fontosnak vélt néhány kérdés csakúgy, mint a gondolatok jelentős része saját kútfőből származik miáltal érthetően és bőven rendelkeznek intellektuális korlátokkal. Éppen ezért őszintén örülnék mások kérdéseinek, gondolatainak és kritikáinak. Biztosra veszem, hogy lesznek olyanok, akik írásomat populista, demagóg vagy épp utópista jelzővel illetik. A populizmus, vagy népszerűségre törekvés ellen nem kívánok védekezni lévén, hogy társadalmi lények vagyunk, és ezért helyes értelmezésben minden lélektanilag egészséges embernek teljesen normális igénye. A népszerűségre törekvés csupán akkor válik pejoratív populizmussá, üres demagógiává, ha öncélúvá lesz és hazugságokon, hamis ígéreteken vagy képmutatáson alapul. Azzal a véleményemmel pedig, hogy a magyar társadalmat, mint a társadalmak többségét kiskorúnak, infantilisnek gondolom, csekély az esély hazánkban a népszerűségre. A nép ugyanis bárhol a világon így nálunk is főként, ha sikerélményekben nem dúskál, szívesen hall jól megfizetett szónokai szájából a saját népi bölcsességéről, hogy a népfenség fogalmáról nemzeti kiválóságunkról már ne is beszéljünk.

 A más nációkra is jellemző, és a speciálisan magyar nemzeti hülyeségjeink taglalásával pedig egyáltalán nem tudnék labdába rúgni a populizmus nagymestereivel szemben. Mindezek ellenére szerintem törekedjünk rá és legyünk nyugodt lelkiismerettel népszerűek, a lényeg csupán az, hogy tegyük igazul, ami bennünket igazol. Naivitás vagy utópia vádjával illetni pedig sokkal inkább azokat lehetne, akik úgy vélik, hogy az emberi társadalmaknak jelenlegi egymáshoz viszonyított szolidaritás /önzés aránya sokáig fenntartható lenne.

  Dacára annak, sőt épp ezek ellenére, hogy az ETOSZ sokak szemében egy naiv ábrándozás irreális céljának tűnik, én egy optimizmust, bátorságot és kitartást is igénylő erkölcsi valamint szellemi kalandra toborozok segítőket és szellemi konstruktőröket. azzal a szándékkal, hogy az előző feltételezést közösen megcáfoljuk.

. A kultúrát, derűt, erőt és bátorságot felettébb tisztelő régi görögök az olimpiák megrendezésével legitimizálták az evolúció fő működési törvényét a versenyt. Ez azonban az erő, gyorsaság, ügyesség, ravaszság és nem ritkán a gátlástalanság versenye napjainkig. Nem véletlenül hisz a természetes kiválasztódás törvénye, hogy győz az erősebb, a gyorsabb, a "jobb". Ez egy megérthető megokolható működés, de vajon összhangba hozható a humánummal, szolidaritással a bölcs és etikus emberi magatartással, vagy akár a krisztusi attitűddel? Nekem úgy tűnik, hogy ez inkább a legősibb agyi képletünknek, a gyíkagyunknak a működésével kapcsolatos. Sokkal inkább a „mindig az erősebbik kutya nemez” és az, „aki kapja marja” mentalitásokra vall. Ha viszont ez így van, akkor mire is oly büszke szép fajunk az elvileg Homo Sapiens?  Mik vagyunk mi emberek?

Talán a Krisztusi szeretetről és tisztességről áradozó, ám képmutató, álszent és gyíkagyú főemlősök, netán csúcsragadozók, akik gátlástalanul visszaélnek erejükkel, ravaszságukkal, mások gyengeségével és kiszolgáltatottságával? Vagy esetleg az etikus magatartásra és bölcsességre vágyakozó, értelmes nemes lelkű lények? Nyilván ez is az is. A kérdés csupán hogy melyik felé közelítünk. Hogy van e bennünk őszinte szándék és elhatározás egy etikusabb világ eléréséhez.  

Az ETOSZ  semmiképp sem kívánja eredendő bűnnek kikiáltani a küzdelmet, a versenyt, a sportokat, hanem épp ellenkezőleg ezekből kívánja átemelni a tisztességes versenyszellemet, a politikai, gazdasági és társadalmi éltbe. Tehetjük mindezt úgy is, hogy a verseny izgalmas és serkentő élményéről ne kelljen lemondanunk. Vajon vádolhatók az előbbi vágyak és gondolatok naivitással, vagy a realitást figyelmen kívül hagyó, tehát irreális optimizmussal? 

Sokan gondolják, hogy igen. De miért is? Hisz mi magyarok oly büszke nép vagyunk, csak a jó Isten tudja mi mindenre. Becsületes, igaz, bátor és tehetséges nemzetnek tartjuk magunkat. Tegyünk tehát azért, hogy ez az állítás igaz legyen. Bizonyítsuk be elsősorban önmagunknak, egymásnak, majd másnak és az egész világnak, hogy tényleg van mire büszkének lennünk. Azt, hogy miként, Hankis Elemért idézve, találjuk ki együtt.  Ami egészen biztos, hogy hogyan nem lehet. Nem lehet úgy, hogy hiszünk önmagunkban és eltoljuk az igazságot, és úgy sem, ha hisszük az igazt, de nincs hozzá merszünk. Verseny és „színház az egész világ” és mi valamennyien akarva, akaratlan, kisebb, nagyobb szerepeket választva játékosok vagyunk benne. Verseny és gyakran színjáték folyik a politikai hatalomért és kőkemény gyakran kegyetlen küzdelem az anyagi javakért a pénzért. Ahogy az anyag és az energia egymásba átalakulhatnak, úgy a politikai hatalom és tőke is átkonvertálható.

 Aki azonban úgy véli, hogy a hatalom és a pénz feltétlen gonosz dolog az téved. Ady Endre a pénzt megszemélyesíti és, mint disznó fejű nagyurat ábrázolja. Ady zseniális verseit nem kritizálva, itt is tetten érhető a tévedés. A pénz ugyanis egy nagyszerű találmány, amellyel szép, nemes és emberek által létrehozott értékek átkonvertálhatók egymás képességeinek és szükségleteinek megfelelően mindenki örömére.  Az igazi disznófejű nagyúr nem a pénz, hanem a természetet, más élőlényeket, és az embertársaikat gátlástalanul kihasználó életüket kiszipolyozó morálisan unintelligens emberek.  A politikai hatalmat éppen így helytelen kriminalizálni, hisz teszi ezt ő amúgy is önmagával, önként rendesen.

 A politika is egy kollektív emberi termék, mely lehet jó, ha helyesen él a hatalmával és lehet alávaló, ha visszaél ezzel. A politikumnak és a pénznek sincs önálló természete, csupán a mögöttük álló embereknek és ez az, amin változtatni lehet és muszáj, ha csakugyan jót akarunk önmagunknak és a későbbi generációknak. Aktívan vagy passzívan, de épp úgy mi emberek működtetjük a politikai hatalmat, mint a pénz intézményeit. A politikai hatalom helyes értelmezésben nem más, mint hatni az alomra. Nem csak a mi kutyánk kölykére, hanem az egész társad- alomra. Ezért a politikától való elfordulás csupán sértődött gyermeki magatartáshoz hasonlítható. A társadalmi igazságtalanságok észlelése épp arra kell, hogy predesztináljon bennünket, hogy még inkább odaforduljunk, még inkább kontrolláljuk és még inkább számon kérjük a politika csinálóit. Ez a magatartás pedig az egyéni és társadalmi felnőttség maga. A hatalommal szembeni ellenérzések gyakran jogosak és érthetők, de a politikától történő elhatárolódással csupán a duzzogó gyermek oktondiságát modellezi a társadalom.

 "Látjátuk  feleim, szümtükhel mik vogymunk?"

    „Valami van, de nem az igazi.”

Mi emberek időnkét hajlamosak vagyunk más embertársainkat, főként az úgynevezett "nagy embereket" bölcsnek gondolni. Nagyobb baj azonban ha ezt ki is mondjuk, és még nagyobb ha ebből az apropóból a nevét skandáljuk. A legeslegnagyobb baj viszont, hogy ezt egyesek el is hiszik magukról. Aki ezt megteszi, abban a pillanatban megindul az elbutulás útján. Van, aki létrán fokról fokra, de van, aki csúszdán és gyorsan. Mind a kettőre akad példa bőven. Gondoljunk bele! Csak ő tehet róla? Nem várhatom el senki egyetértését, csupán megfontolásra ajánlom, hogy ne tulajdonítsuk se önmagunknak se másoknak a bölcsesség kövét.

Javaslom helyette, hogy higgyünk az emberi bölcsességben, amely közös konstrukció, és épp ezért kollektív emberi tulajdon. Olyan tulajdon, amely létrehozásában akarva, vagy akaratlanul de mindenki rész vesz. Néha okos gondolatokkal és cselekedetekkel, máskor butaságokkal, de így is úgy is hozzájárulunk a tanulságok létrejöttéhez és ezek helyes értelmezéséhez a bölcsességhez.

 A bölcsesség nem más, mint felismerések olyan konstruktív halmaza melyből közös erőfeszítéssel kigyomláltatott a butaság, gonoszság és hazugság.

 Az egész emberi civilizáció kollektív erőfeszítéseinek terméke és közös tulajdona miáltal nem privilegizálható. Ez még akkor is így van, ha sajnos e köztulajdonból sokaknak a saját vagy mások hibájából, de kevesebb jut. Ahogy léteznek erotikus kapcsolatokban dőzsölő és szexuálisan hátrányos helyzetű emberek, úgy a bölcs gondolatokkal való közösülés is sokaknál problematikus.

A hatalom szerelmesei és az önbizalom hiányától szenvedők egyaránt alultápláltak bölcs gondolatok tekintetében. Ennek valószínű oka, hogy a bölcsesség nem képzelhető el az élet méltóságának priori tisztelete, valamint az értelem, a  jó szándék és a gondolkodás merészségének szimbiózisa nélkül. Ezért a bölcsesség az élet méltóságának tiszteletét a legelső helyre emeli az értékek halmazából, de ugyanolyan fontos az ennek szolgálatába álló értelem, és a mások iránti jó szándék valamint ezek bátor közös megnyilvánulása a morális kurázsi. Nem kell feltétlen géniusznak születni, mert a bölcsességre való hajlam gyakran eléggé rejtve ugyan, de minden ember sajátja, azonban tenni kell azért, hogy ez felszínre kerüljék. Sokan állítják, hogy a sok gondolkodás a tett ellensége. Ez kétségtelenül igaz, ha monomániáinkban megragadva gondolataink körbe körbe járnak.

Helyesebb, ha kilépünk ebből és elgondolkodunk például azon, hogy a gyalázatos tettek és a nagy történelmi világégések előtt, nem kellett volna többet gondolkodnunk?A jövőbeni okosságaink felvirágoztatása érdekében kérek mindenkit, hogy Albert Einsteint idézve "gondolkodjunk bátran és sokat, hogy lehessenek világos pillanataink".

 

 A világraszóló és a világnak szóló találmány  

 

Valamikor réges rég

  Nem tudni pontosan, hogy ki által mikor és hol, de egyszer az emberiség létezésének hajnalán fellobbant az első tűz, melyet nem a villám, vulkán vagy öngyulladás keltett, hanem maga az ember. Valószínűleg a tűzgyújtás módszere és eszköze volt az addigi legnagyobb jelentőségű találmány. Az óta megszámlálhatatlan mennyiségű zseniális találmányt és felfedezést produkált az emberi civilizáció melyek többsége nem jöhetett volna létre a tűzgyújtás tudománya nélkül. Sokan gondolkodtak azon, és vitatkoznak is egymással, hogy az emberi elme mely találmányai a leghasznosabbak, vagy melyek gyorsították fel leginkább az emberi civilizáció fejlődésének ütemét. A tűzcsiholás prioritásában általában nagyfokú konszenzus van, de igen sokan voksolnak a kerékre, gőzgépre, nyomtatásra, vagy éppen az elektromosság és a maghasadás törvényeinek felfedezésére. Nyilvánvaló hogy a fentiek és mellettük a szinte megszámlálhatatlanul sok találmány jelentőségét nem volna helyes elvitatni. Nagyon kevesen gondolnak azonban egy a tudatos tűzhasználattal minimum egyenértékű találmányra, ami azzal gyakorlatilag egyidős és éppen annyira az adaptáció és a fejlődés feltételeként értékelhető.

   Képzeljük el amint valamikor réges régen eleink ott ültek az általuk gyújtott tábortűz körül a saját és tán egymás pecsenyéjét is sütögetve. Miközben melegszenek és puhítják a húst, arról beszélgetnek, hogy milyen jó a tűz védelme a ragadozókkal és a hideggel szemben. Beszélgetés közben a tűz fényénél időnként egymás arcába néznek és tárgyakat, élelmet, sőt gondolatokat is cserélnek. Aktuális nehézségekről, örömökről és valószínűleg az emberi természetből adódó problémákról is. A tűz fényénél azonban egymás tekintetét megpillantva, nem mindig szépet és jót érzékeltek. Az elbirtoklás, a megszerzés vágya, a megtévesztés és önzés, mint túlélési ösztön valamint kényszer akkoriban sem volt az emberektől idegen. Valakiben egészen biztos, de még valószínűbb tehát, hogy sokakban okkal felmerült egy nagyon fontos kérdés. A tűz megvéd ugyan a hidegtől és a ragadozóktól, de egymástól a többi ember és a saját magunk önzésétől, kapzsiságától, hitványságától mi védhet meg bennünket? Erre a kérdésre adott adekvát válaszként születhetett meg, és indulhatott el egy olyan magatartásbeli szabályrendszer megalkotása melyet jó ideje morálnak, tisztességnek, etikának vagy különböző szakmákként hivatásokként cizellálva manapság etikai kódexnek nevezünk. 

   Eleink, vélhetően nem azért, mert a miénktől szebb lelkük volt, hanem praktikus okból az egyéni és a közösség biztonsága érdekében nem tehettek mást, mint feltalálták a tisztességet. Egyetértésre jutottak számtalan kérdésben, hogy mi az, amit szabad, mit nem, és mit kötelező megtenni egyik embernek a másikkal adott helyzetekben. A vallásos emberektől ezt kéri számon a Jóisten, az ateistától pedig a lelkiismeret, ha csak nem pszichopata az illető. Egy olyan felfedezésről, találmányról van szó, melynek jelentőségét nem lehet eltúlozni. Ennek teljes hiányában ugyanis, az emberi civilizáció a zéró és mínusz összegű játszmák eredményeként felemésztve önmagát, életterét és a bioszférát már rég a semmibe hullott volna.  Ha valaki túlzónak találná és kétségei támadnának e találmány fontosságát illetően, akkor gondoljon bele, hogy vajon milyen találmány menthette volna meg azokat az embereket, akik a két ledobott atombombának, kollektív aljas őrületeknek, világháborúknak, holokausztnak és más népirtásoknak lettek az áldozatai?

   Sok méreg ellen létezik ellenméreg és sok betegség ellen is vannak gyógyszereink, de az atombomba és a többi tömegpusztító fegyver, az aljasság, a félresöpörtek, mellőzöttek nyomora vagy az elkeseredett és fanatikus terrorizmus ellen miféle csuda találmány védhet meg bennünket?   Ellen atombombát készíthetünk, de ezek sem képesek védeni, csupán fenyegetni és pusztítani tudnak. Egyetlen egy valódi prevenció és elixír létezik ezek ellen, ami nem más, mint az értelem és a jó szándék közös és egymást kontrolláló működéséből származó ősrégi csudálatos találmány a tisztesség.

 A politikai, gazdasági, népszerűségi, vagy kapcsolati tőke dúskálásában és abúzusában kéjelgő emberek infantilizmusát jelenti annak a felismerésnek a hiánya, hogy egy tisztességtelen világban senki nincs biztonságban. Van restanciája azonban mindenkinek, aki a homo sapiens címére pályázik, vagy azt megközelíteni kívánja. A tisztességes világot, ugyanis nem elég vágyni, de akarni és tenni kell, méghozzá gondosan és szépen, csak nem olyan lassan, ahogy a csillag megy az égen. Arról a tisztességről van szó, ami nem csupán szándék, nem csak lelki szépelgés, nem önsanyargató önzetlenség, hanem állhatatos és jó kedélyű, optimista cselekvés is egyben. Nem a morálnak kultúránként és korszakonként egymástól különböző, de merev, kőbevésett képződményeiről beszélek. A morális gondolkodásról, az etikáról, a tisztesség tudományáról van szó, amely ha kell, naponta megkérdezi önmagától, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Nem kell tehát újra feltalálnunk a tisztességet, mert ezt elődeink már megtették. Önmagunkat kell feltalálnunk, hogy miként tehessünk ennek eleget. Ennek gyakorlását, a tisztességes szándéknak, gesztusoknak és tetteknek kivitelezését nem csupán a másik emberért fontos megtennünk, hanem azért is hogy legyen valami jót is visszakapnunk.  Éppen ideje elhatározni, hogy újra meg újra felkutatjuk és rátalálunk erre a történelem viharaiban, vagy éppen az unalmas hétköznapokban gyakran elfeledett vagy félrelökött ősrégi, de zseniális találmányra.

 

                                        Az Etikai Olimpia Szövetség céljai

 

1. A szociáldarwinizmus érzékelhető erősödése miatt az ETOSZ gondolatrendszerének egyik vezérmotívuma a látszólag antagonisztikusan, egymásnak feszülő verseny és  szolidaritás ellentéteinek feloldása köré szerveződik. Erre a gondolati vázra szeretnénk valódi élő, lüktető ideg és izomszöveteket felhordani az értelem és a jó szándék közös eszközeivel.  

2.  Célunk, hogy a tisztesség fogalma az elvont szférák polcairól leemelve, az etikának kollektíven művelt köznapi tudományává váljék. Az IQ és EQ pozitív szövődményének, az etikus emberi magatartásnak, azaz a morális intelligenciának, röviden MQ-nak létezését és fontosságát felfedjük, a fejlesztését és effektív gyakorlását pedig köznapi gyakorlattá tegyük.

3. Fontosnak tartjuk a versenyt, mert ez motiválja a teljesítményt és a kreativitást. Alapvető változás szükséges azonban a versenyfelfogásban, miszerint nem a másik ember leküzdése, hanem a kitűzött cél elérése válik fontossá. Ilyen megközelítésben pedig a versenytársakat nem ellenfélnek és főként nem ellenségnek, hanem olyan társnak tekintjük, akik segítik a jobb teljesítmény elérését.

3. Egy olyan karakterisztikájú olimpia életre hívását kezdeményezzük, ahol versenyszámok nem az erő, a gyorsaság vagy ügyesség, hanem az ember etikai teljesítményének, a tisztességnek egyéni és kollektív kategóriáiból állnak.

Egy olimpiai bajnokságot megnyerni, rendelkezzen az illető bármily született tehetséggel is, csak is kitartó becsületes munkával lehetséges. Ezért abban bízunk, hogy tisztesség, becsület és fair play dolgában jó helyen kopogtatunk, ha olimpikonokhoz fordulunk a gondolat népszerűsítése érdekében.

 4.  A karizma helye nem a kar izma ezért nem az erőszakos, hanem az okos kéz politikáját díjazzuk a társadalom kézi vezérlését és manipulálását pedig elutasítjuk és nem tűrjük. Kijelentjük továbbá, hogy legyen bármekkora is a bicepszünk, agresszió, utcakő dobálás, kuka gyújtogatás helyett az értelem parazsát kívánjuk lángra lobbantani a jog és kreativitás eszközeivel.

 5. Fontosnak tartjuk a kollektív értelem és jóindulat együttműködéséből származó olyan cselekvési mezőnek a kialakítását mely a kritikákat nem szorongással, hanem intellektuális izgalommal és köszönettel fogadja. A gondolkodás priori cselekvésnek tartjuk, mely lehetővé teszi az értékes célok, tettek, cselekvések létrejöttét, ám ez utóbbiak nélkül a legértékesebb gondolatok is szellemi exhibicionizmussá silányulnak. Említett megfontolások tehát az elgondolást megvalósító hazai tömegbázis létrehozását és ezekhez kapcsolódó, témákra bontott szellemi műhelyek (Moraliza és Műhely) kialakítását teszik szükségessé. Ezek segítségével kívánunk további fontossá váló célokat és cselekvési programokat megfogalmazni és megvalósítani közösen. 

   Akiknek az ETOSZ céljairól csupán a búsképű lovag és a szélmalomharc jut az eszükbe, lehetnek jók és okosak is, de bátorságuk vagy fantáziájuk egyértelműen sántít. Képzeljünk el, egy olyan világot ahol mi büszke magyarok okkal vagyunk azok, mert valóban igazság és szabadságszerető nyitott nép vagyunk. Olyanok kiket nem csupán anyagi vagy dicsőség utáni nyereségvágy, hanem főként éhe a szépnek, a jónak és az értelemnek hajt. Akik nem kivagyiságra, vélt genetikai gőgre, hanem kreativitásukra és etikus létezésükre büszkék. Mivel van eszünk és szívünk, nincs rá ok sem magyarázat, hogy miért ne teremthetnénk egy tisztességes szigetet, egy jobb Magyarországot magyar okból, másokkal és magyarokkal, e hazugságokkal és szenvedésekkel terhelt világban. Ez a munka, azonban ha hiszünk Ady Endrének rengeteg rejtélyt, izgalmat valamint szép hasznos emberi kalandok lehetőségét rejti magában.

Szerinte ugyanis, megéri a világ, „Ha az ember marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabad lelkű diák.” 

Akik a célokat illetően rendelkeznek hasonló vágyakkal, hittel, szándékkal és akarattal azokat kérjük, hogy segítsenek egy szép és rendkívül fontos emberi felépítménynek a tisztesség tudományának tökéletesítésében, terajtad is múlik jeligére. Ha hisszük, hogy megéri a világ akkor mi büszke magyarok, hölgyek, férfiak,,szerények és macsók tegyünk róla, hogy valaha  megérdemelten elmondhassuk, Jó mulatság férfimunka volt.

Tisztelettel és felebaráti szeretettel mindenki segítségét várjuk ki nem rest, sem gyáva megérteni az érthetőt. Akik felismerik a kognitív és érzelmi intelligencia szimbiózisából származó morális intelligencia lényegét valamint megértik fontosságát és hiányának drámai következményeit, azokat kérjük, hogy másokat is segítsenek ezek felismeréséhez.

Ja - és hoppá! Ne "csak az jöjjön, aki bírja, és tudja, hogy végig csinálja", hanem jöjjenek a kishitűek, a kisebbrendűségi érzéssel rendelkezők is. Ha tesznek valami szépet vagy hasznosat, akkor érezni fogják, hogy nincsenek egyedül, és majd megnő az önbizalmuk sőt a hitük is. Meggyőződésem, hogy mindenkiben van némi géniuszi szikra, és ha lassan, nehezen találjuk hát, sebaj hisz minden jó ember fontos, és mindenkinek lehetnek ragyogó ötletei. .

    Hajrá igaz hitű keresztény, zsidó, muzulmán és ateista honfitársaink!

        Hajrá Magyarország! 

        Hajrá magyarok!

                             Felebaráti tisztelettel  Dselits Ferenc hivatásos kékmadarász

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadfarkas.blog.hu/api/trackback/id/tr387430322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bacchans 2015.05.05. 13:52:19

Az emberek szeretése… hát szerintem ez önmagunkból fakad. És nem valami elbutult, idealista szemléletből, félreértés ne essék. Sokkal inkább abból a felismerésből, hogy saját magunk pozicionálása a világban hozzánk hasonló individuumokat feltételez, mert kollektívan birtoklunk egy közös sorsot. A mulandóság, a végesség bizonyosságát.
Persze egy ilyen individualista és iparosított társadalomban nehéz erről hitelesen beszélni. Az „antroposz” görög kifejezése még tartalmazott egy olyan értelmezési perspektívát, amely feltételezte az egységet ember és ember között. Éppen így, a környezet „oikosz” fogalmában benne foglaltatott az egyén is – jelezve, hogy ezek esszenciálisan összekapcsolódó létezők.
Az idegenség fogalma szintén mélyebb jelentés-tartalmak felé mutat, a szó köznapi használatánál. Ugyanis az idegen nem pusztán a másik, vagy a más. Az idegenség az egyén szintjén is létezik. Mert számára a tapasztalati síkon csak jelen létezik, s saját múltja és jövője éppen annyira „idegen” tőle, mint a másik. Mikor pedig önmaga megismerésére törekszik, reflektál saját magára, szembesül jelenlegi kiléte és a lényege közötti ontológiai differenciával [lételméleti különbözőségével]. Már csak azért is, mert episztemológiailag [ismeretelméleti szinten], a megismerés feltétele a kutató és tárgya közötti távolság [distancia] – azaz az embernek, hogy megismerhesse saját magát, egyben távolságot kell kialakítania saját lényege és jelenvalóléte között. Tehát a „szeretés” semmivel sem több saját sorsom és lényegem felismerésénél, melyről a hasonló tudósít. Az „antroposz”, ami az emberre jellemző minimum-kritérium. Az idegentől való félelem pedig az önmagam, a saját végességem és korlátoltságom tudatától való félelem kivetülése. Ez után elgondolkozhatsz azon, hogy a „szereteted” alacsony „kapacitási” szintje kinek okoz gondot első sorban. (Engem például nem fogsz szeretni, de én ezt inkább áldásnak veszem.)

bacchans 2015.05.05. 13:53:23

„A népszerűségre törekvés csupán akkor válik pejoratív populizmussá, üres demagógiává, ha öncélúvá lesz és hazugságokon, hamis ígéreteken vagy képmutatáson alapul.” Önáltatás azt hinni, hogy a szónoklat népszerűsítésére tett kísérlet nem saját világ-olvasatod kizárólagosságának bizonygatása felé mutat. Miértmiért…
Amennyiben kritikát vársz, és nem vállveregetést, meg feltétlen bizalmat, mert… és ezt most valljuk be… a lázadás kultúrájához tartozol… akkor beismered, hogy a lázadást el kell takarni. Egyrészt, mert így a keresés és megtalálás beavató rítusain keresztül kovácsolódsz össze a kritikus szellemekkel, akiket keresel. Hidd el, hogy azok, akik hasonló ambíciókkal rendelkeznek, mint te, és meg is van hozzá a kompetenciájuk, hogy kritikusok legyenek, azok nem a népszerűt, hanem a különlegeset és újszerűt keresik. (Érdekes szójáték… de gondolj bele, mennyire más és idegen vagy a tömegeknek.) Én hiszek abban, hogy „a nagyság ne függjön a sikertől” /Nietzsche/, s hogy a kevesek kultúrájának is lehet olyan ereje, amely képes az egyensúly felé billenteni a mérleget. Az, hogy valami keveseknek szól, nem feltételez önzést. Egyszerűen annak racionális felismerése, hogy az emberi közösségek között különböző erőhatások működnek, s az egyensúly érdekében a konstruktívak éppen annyira fontosak, mint a dekonstruktőrök (nevezhetnénk utóbbit „szabad farkasoknak” is, míg előbbit „szelíd báránynak”). Ez a népszerűségi kérdés alapvetően dönti meg az elképzelés hitelességét.

A történet hatalmi aspektusa szintén rossz logikán alapul. Szerintem a verseny éppen nem arról szól, hogy bebizonyítsd, hogy te vagy a legjobb. Szerintem arról szól, - s főleg ilyen rituális keretek között, mint az olympia – hogy tanúságot tegyünk az egyenlőségekről, s a különbözőségek mögötti egységről. A verseny a küzdelemről magáról szól, a harc tisztességéről, és egyenlőségéről. Kurvára olcsón adod az igazságot, ha azt mondod, hogy a célja a pénz. Ezzel gyakorlatilag bepucsítasz azoknak, akik azt akarják tömegekkel elhitetni, hogy az anyagiakban rejlik az emberi élet lényege. Ha csórónak érzed magad, ez a legnagyobb problémád, akkor menjél marketing-szakértőnek, és csinálj pénzt a tömegek becsapásából. (Fel is sorakozhatsz rögtön Ady mögé.)

Aztán felharsannak az idealista normatívák is. Mit ne mondjak… mintha szándékosan kartávolságról figyelnéd az igazságot. Körbejárnád fokonként, és aztán mégsem akarnád felismerni. Amíg elhiszed, hogy képes vagy a „butaság, gonoszság és hazugság” megítélésére, ráadásul úgy, hogy kirekeszted az „idegent”, a lehetőségek sorsok végtelen spektrumát… hát addig ki helyett beszélsz bölcsességről?

Na igen… hát a közösülés-párhuzamod is magáért beszél… kitűnően reprezentálja ezt a hatalom- és én-központú, paternalista eszmefuttatást. Most nem is értem… akkor miben is áll a társadalmi igazságtalanság, amely téged annyira zavar? Hogy nem jutsz nőhöz, vagy hogy a gondolataid nem egyeztethetőek össze az uralkodó világ-olvasattal? Mert nem mindegy ám. Ugyan tovább is van, de a cikk érdeme legyen, hogy ez az utolsó gondolat, amit hajlandó vagyok most legépelni.

Humanias Feri 2015.06.02. 20:13:33

Hozzászóltam ám a címzett kitöli mert kissé gyáva.
süti beállítások módosítása